Sziasztok!

Nagy Barbara vagyok a Barbara - Handwoven Design megalkotója. Sálakat, párnahuzatokat, kéztörlőket, továbbá kisebb kiegészítőket, tásakadíszeket, kulcstartókat szövök és varrok. Az ehhez felhasznált anyagokat kézi takács szövőszéken készítem el, majd a megalkotott anyagokból varrom meg az egyes termékeket.

Több, mint 10 évvel ezelőtt a Judit - kézzel szövött sálak, kendők műhelyében ismerkedtem meg a kézi szövéssel, Lukács Juditnak köszönhetően. Az alkotás egész életemben végigkísért, számtalan workshopon, tanfolyamon vettem részt különböző témakörökben, már gyerekkoromtól kezdve, mert ez volt az ami igazán kikapcsolt. Ebben érzem igazán jól magam és másoknak alkotni, örömet okozni, pedig már csak hab a tortán. A szövés és a varrás lett mára az, ami a szabadidőm java részét kiteszi, de persze vannak még más területek is, amik érdekelnek :).

Ma már saját szövőszéken készítem a termékeimhez felhasznált anyagot, melyekhez főként gyapjú és selyem fonalakat használok. A fonalak adják számomra az első számú inspirációt egy-egy darab megtervezésénél, mert azokat nézve egyből elindul a képzelőerőm.

Ennyit röviden rólam.

Barbara